Kávé, Torinóban is

A kávékultúra földrészeket köt össze – mutat rá a miskolci Kapusi Krisztián múzeológus-levéltáros – az  Észak-Keleti Átjáró Egyesület https://atjarokhe.hu/ tagja a Mindhalálig kávé című esszéjében. – Is. Ugyanis a motívum nem egyszer, nem kétszer merül fel utóbbi időben megjelent köteteiben, a Torino Mortále (2023) és a Milánó illatok (2020) című művekben. Mindkét könyv a miskolci Észak-Keleti Átjáró Egyesület kiadása. 

A 2023-os kötet idézett felvetése szerint: “Ahogyan az emberiségé, úgy a kávé útja is Afrikából azon belül az etióp magasföldről indult, majd a terjeszkedő arab civilizáció építette tovább a szomszédos kontinensek felé. Pörkölt-őrölt kávét vízben felforralva legalább a IX. századtól fogyasztottak élvezeti cikként Észak-Afrikában és Elő-Ázsiában. A jemeni Mokka (Al Mukhá) volt a kávékereskedelem centruma a XVIII. századig, amikor az európaiak Jáva szigetén és Latin-Amerikában művelés alá fogták az első tengerentúli kávéültetvényeket.”

A szerző keresi a kávéházak irodalmi vonatkozásait – ami ugye, Magyarországon sem légből kapott megközelítés. Torinóban a Caffe al Bicerin például Umberto Eco regényéből kerül elő, melyben a haspók szálhámos a speciális bicerin-pohárból szürcsöli az italt, melyben – szemben a más poharakkal – rétegződik a kávé és a csokoládé. A Caffé Torino a Bicerinhez hasonlóan előkelő hely. Erről eszébe jut Per Nyholm megfontolása, mely szerint “aki reggelinél tejet önt a kávéjába, elárulja, hogy stílustalan személy, aki megérdemli, hogy környezete megvesse”. Aki viszont nem tart a svéd újságíró ítéletétől, viszont szívesen keresi fel a helyiek által kedvelt helyeket, a Via Po-n is találhat kevésbé puccos kávéházat, melyek egyikéről Lampedusa is megemlékezett. “Hádész volt ez, amelyben nyugalmazott alezredesek, bírák és tanárok élettelen árnyai honoltak. Ezek az imbolygó alakok dámát vagy dominót játszottak, elmerülve abba a fakó fénybe, amelyet nappal az árkádok és a felhők, este pedig a csillárok óriási, zöld lámpaernyői árnyékoltak.” (ref. mg)

italiano

La cultura del caffè collega i continenti – sottolinea Krisztián Kapusi, museologo e archivista di Miskolc, membro della North-Eastern Gateway Association https://atjarokhe.hu/ nel suo saggio intitolato Coffee Until Death. – SÌ. Il motivo ricorre più di una o due volte nei suoi volumi di recente pubblicazione, le opere Torino Mortále (2023) e Milan Scents (2020). Entrambi i libri sono pubblicati dalla Miskolc North-Eastern Gateway Association.

Secondo il suggerimento citato del volume del 2023: “Come l’umanità, il viaggio del caffè è iniziato in Africa e al suo interno, negli altopiani etiopi, ed è stato poi sviluppato ulteriormente verso i continenti vicini dalla civiltà araba in espansione. Il caffè tostato e macinato, bollito in acqua, era consumato come un oggetto di piacere nel Nord Africa e nell’Asia orientale almeno dal IX secolo. La moka (Al Mukhá) nello Yemen era il centro del commercio del caffè fino al XVIII secolo, quando gli europei coltivarono le prime piantagioni di caffè d’oltremare sull’isola di Giava e in America Latina”.

L’autore ricerca gli aspetti letterari dei caffè, un approccio che nemmeno in Ungheria è nato dal nulla. A Torino, ad esempio, il Caffè al Bicerin si ispira al romanzo di Umberto Eco, in cui l’uomo con la ragnatela sorseggia la bevanda da uno speciale bicchiere da bicerin che, a differenza di altri bicchieri, presenta strati di caffè e cioccolato. Il Caffè Torino, come il Bicerin, è un locale di lusso. Ciò mi ricorda l’osservazione di Per Nyholm secondo cui “chiunque versi del latte nel caffè a colazione rivela di essere una persona senza stile che merita di essere disprezzata da chi gli sta intorno”. Chi non teme il verdetto del giornalista svedese, ma preferisce frequentare i locali preferiti dalla gente del posto, può trovare anche dei caffè meno eleganti in Via Po, uno dei quali è stato commemorato anche da Lampedusa. “Era un Ade, abitato dalle ombre senza vita di tenenti colonnelli in pensione, giudici e insegnanti. Queste figure ondeggianti giocavano a dama o a domino, immerse nella pallida luce che era ombreggiata dai portici e dalle nuvole durante il giorno e dai giganteschi paralumi verdi dei lampadari di notte.” (rif. mg)

English

Coffee culture connects continents – points out Krisztián Kapusi, a museologist and archivist from Miskolc – a member of the North-Eastern Crossing Association https://atjarokhe.hu/ in his essay titled Coffee Forever. – Is. Because the motif appears not once, not twice in his recently published volumes, the works titled Torino Mortále (2023) and Milan Scents (2020). Both books are published by the North-Eastern Crossing Association from Miskolc.

According to the quoted proposal of the 2023 volume: “Just like humanity, the journey of coffee started from Africa, and within it from the Ethiopian highlands, and was then built further towards the neighboring continents by the expanding Arab civilization. Roasted and ground coffee, boiled in water, was consumed as a pleasure item in North Africa and East Asia from at least the 9th century. Mocha (Al Mukhá) in Yemen was the center of the coffee trade until the 18th century, when Europeans cultivated the first overseas coffee plantations on the island of Java and in Latin America.”

The author searches for the literary aspects of coffee houses – which, of course, is not an approach that came out of thin air in Hungary either. In Turin, for example, the Caffe al Bicerin is inspired by Umberto Eco’s novel, in which the spider-stomach eater sips the drink from a special bicerin glass, in which – unlike other glasses – the coffee and chocolate are layered. Caffé Torino is a classy place, just like the Bicerin. This reminds me of Per Nyholm’s observation that “anyone who pours milk into their coffee at breakfast betrays a lack of style, someone who deserves to be despised by those around them.” However, those who are not afraid of the Swedish journalist’s judgment, but still like to visit the places favored by the locals, can also find less posh cafes on Via Po, one of which Lampedusa also mentioned. “It was a Hades, inhabited by the lifeless shadows of retired lieutenant colonels, judges, and teachers. These swaying figures played checkers or dominoes, immersed in the pale light, which was shaded by the arcades and clouds during the day, and by the giant green lampshades of the chandeliers at night.” (ref. mg)